A Társadalmi Jóllét Portál találkozási tér kíván lenni mindazon emberek és csoportok számára, akik cselekvőként részt vesznek a társadalmi jóllétet megvalósító, emberközpontú új világ megteremtésében.
Célunk, hogy ez az oldal minél inkább támogassa a cselekvők egymásra találását és minél erőteljesebb együttműködését. Akik itt vagyunk, egyszerre vagyunk önrendelkezőek és együttműködőek.
Milyen egy emberközpontú, társadalmi jóllétet teremtő világ?
Egy olyan hely, ahol az emberek biztonságban érzik magukat, felszabadultan önmaguk lehetnek, miközben megvan mindenük ahhoz, hogy életük kiteljesedhessen. Ehhez a kiteljesedéshez arra van szükségük, hogy értéket adjanak a helyi közösségüknek, ami ezáltal megteremti tagjai számára az egészséges, boldog, kiegyensúlyozott élethez szükséges támogatói környezetet. Az egyén a közösség jóllétéért tesz, miközben a közösség garantálja az egyén jóllétét.
Hogyan segíti ezt a célt, ha regisztrálsz az oldalra?
Az oldal segítségével rátalálhatsz másokra, akik helyben közel élnek hozzád vagy hasonló területeken tevékenykednek. Azzal ha figyelmesen kitöltöd a bemutatkozó oldalad, megmutatod mások számára önmagad. A bemutatkozásod mellett leírhatod, hogy mik a céljaid, mi az ami lelkesít, miben tudsz mások segítségére lenni és mások hogyan tudnak a te segítségedre lenni. Kezdeményezésekhez kapcsolódhatsz vagy saját kezdeményezésedhez kereshetsz társakat.
Vállalásaink:
Az oldal szellemiségének őrzője a Társadalmi Jóllét Mag csoport (Ludescher Ottó, Pataki Andrea).

- Célunk érdekében az oldalt folyamatosan fejlesztjük és átláthatóan működtetjük.
- Őrízzük a oldal szellemiségét. Emberközpontú társadalmi ügyeket és programokat támogatunk.
- Rugalmasan és nyitottan fogadjuk a beérkező új impulzusokat, szempontokat.